Meghívó

a VIII. Rezi hagyományőrző disznótoros és kolbásztöltő mustrára
2019. január 12-én szombaton 11.00-kor
helyi- és térségi közösségek, baráti társaságok részvételével.
A rendezvény célja: egy olyan szakmai nap megvalósítása, ahol előtérbe kerül a hagyományok, a hagyományos ízek felelevenítése, kóstoltatása, megszerettetése, a mai viszonyokban való alkalmazása, egymás szokásainak megismerése, ezen kívül a barátság és az ismerkedés.
Programunk 11.00-kor kezdődik a Laky Demeter Turistaház udvarán, ahol köszöntőt mond a rendezvény fővédnöke, a zsűri elnöke:
Prof. Em. Dr. Gundel János
a BGE Kereskedelmi, Vendéglátó ipari és Idegenforgalmi Kar főiskolai tanára
A köszöntő után indul a disznótoros és kolbásztöltőmustra, melyre helyi és térségi közösségek, baráti társaságok nevezhetnek, és akiknek munkáját rangos szakmai zsűri értékeli.
Míg a csapatok az ételek készítésén munkálkodnak, addig az érdeklődők neves szakemberek táplálkozással kapcsolatos szakmai előadásain vehetnek részt!
A rendezvényen hangulatos programokkal, disznótoros ételekkel várjuk vendégeinket!
Fellépnek többek között: Nagy Dóra trombitán, a cserszegtomaji Tátika Népdalkör, a György és György énekpáros, a várvölgyi Asszonyklub, a Rezi Folk-kör, zenél a Signál Duó.
14.00-tól Kacor Feri mulattatja az egybegyűlteket
15.00-kor kerül sor a verseny eredményhirdetésére.
A mustrára szeretettel invitáljuk szervezetek, baráti társaságok csapatait!
A szokásos pénteki disznótoros vacsora nem kerül megrendezésre, mivel januártól elkezdődik a Rezi Óvoda épületének felújítása és amíg a felújítás tart, az Óvoda a Tornacsarnokba költözik. Ezért minden érdeklődőt szeretettel várunk január 12-én szombaton a Laky Demeter Turistaházba, ahova a belépés díjtalan!
Helyszín: Laky Demeter Turistaház Rezi, Petőfi u. 44.