Amerikából jöttem

Rezi – Amerikai egyetemekről érkeztek önkéntesek Zala megyei falvakba. A cél a helyi fiatalok angol nyelvtudásának csiszolása. A Learning Enterprises programban Zalatárnok, Zalaszentgrót, Teskánd, Pusztaederics, Gellénháza. Egervár, Bödeháza, Alibánfa és Rezi települések közösségei vesznek részt. Rezibe egy Indonéz származású fiatalember került.


Marcel Lu, a huszonegy esztendős amerikai egyetemista tanítja a helyi fiatalokat Reziben. A tíz-tizenkét év körüli gyerekek az iskolai évben elsajátított nyelvtudásukat gyakorolhatják és egészíthetik ki a programnak köszönhetően.

“Most vagyok először Magyarországon és egyáltalán Európában. Azt gondolom, hogy Magyarország egy nagyon jó és békés hely, főleg itt, Reziben. Amerikához képest sokkal nyugodtabb, mert az a rész, ahol én élek az Egyesült Államokban, nagyon zsúfolt, főleg Philadelphia. A gyerekeknek nagyon jó képességeik vannak és érzem a szeretetüket. Gyorsan tanulnak angolul, úgyhogy minden nap újabb óratervet kell készítenem. Szeretek Magyarországon angolt tanítani és ha megkérdeznék, hogy újra elvállalnám-e, akkor igent mondanék” – vélekedik Marcel Lu.

A nyelvórákat az iskolában tartják, ezen kívül beszélgetéseket, közös programokat szerveznek. A gyerekek rá vannak kényszerülve, hogy angolul kommunikáljanak, mivel a tanárok nem beszélik a magyar nyelvet.

A tanórák szünetében is együtt játszanak. A tizenkét esztendős Rénes Laura is tagja a csapatnak és nagyon hasznosnak tartja a programot.

“Reggel, amikor megérkezünk, akkor Marcel a táblánál feladatokkal vár, azt meg szoktuk oldani. Utána mindig szokott lenni egy pár perces szünetünk, majd megint vissza megyünk tanulni tovább. Ki szoktuk írni a füzetbe a dolgokat angolul és magyarul.” – mondta el Rénes Laura, tanuló.

Az egész napos programok során nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekek játékosan sajátítsák el a nyelvet és ne iskolának érezzék a tanulást. A kapcsolatfelvételt a Learning Enterprises programmal – immár ötödik éve a Zalai Falvakért Egyesület kezdeményezte.

“Saját költségeiket vetik be arra és a saját szabadidejüket áldozzák fel arra, hogy Magyarországra vagy ide Közép-Kelet-Európába jöjjenek és angol nyelvet tanítsanak. Azt gondolom, hogy ennek a lényege az ő szempontjukból az, hogy egyfajta kíváncsiságukat elégítsek ki, másrészt az önkéntes tevékenység iránti elköteleződésüket erősítsék.” – nyilatkozta Szeder-Kummer Mária, a Zalai Falvakért Egyesület ügyvezető-titkára.

A Learning Enterprises program lényege, hogy nem a diáknak kell finanszírozni a célországba való utazást és tanulást, hanem ez fordítottan történik. A fogadóknak mindössze a tanár ellátását kell biztosítani három héten keresztül. Az ellátásukban, a programok szervezésében gyakran az egész falu részt vesz.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió