Három évtizede túráznak a Rezi várhoz

Három évtizede túráznak a Rezi várhoz
Rezi – Nagy melegben, de nagy lelkesedéssel is vettek részt a túrázók a 31. Rezi vártúrán. Csoportoknak, családoknak és egyéni túrázóknak szervezett programon különböző feladatokat is meg kellett oldani a kijelölt állomásokon míg a tanösvényen át felértek a 425 méter magas Meleg-hegyre épült várromhoz. Több mint 400 fő vett részt az idei túrán.

Reggel 9 órától  az iskola udvarában nevezhettek a túrázók a 31.alkalommal meghirdetett vártúrára. A korábbi években is, de az idén különösen sokan vágytak a 6,5 km-es gyaloglásra és a szép környezetre. Sorban állás volt a regisztrációnál és az indítópontnál is. Kármán Bálint csapatkapitány  szentpéterúri táncos társaival első alkalommal vett részt a programon.A csapatok kijelölt útvonalon haladva jutottak el azokhoz az állomásokhoz, ahol feladatokat oldottak meg.

Különböző növényeket oldat, darált formájában kellett felismerni a túrázóknak ahhoz, hogy az első pontok megszerzése után nyugodtan vágjanak a hosszú távnak.  Felérve a várba újabb feladatokkal találták szembe magukat a résztvevők. Mindjárt a bejáratnál  újabb pontokat lehetett szerezni kövek, kristályok felismerésével. A következő állomáson a Balatoni Múzeum munkatársai igazi régészeti feladatot adtak a gyaloglásban elfáradt túrázóknak. A gyerekek is szívesen bekapcsolódtak a rögtönzött ásatásba. Közben finomabbnál finomabb ételek készültek a bográcsokban és  szabadtűzön. A rendezvény résztvevőit az önkormányzat vendégelte meg. A településnek nem csak a hagyományok ápolása, hanem a minőségi szabadidő eltöltésének biztosítása is célja-mondta a helyszínen Cserép Gábor Rezi polgármestere.

A vár egykori lakótornyához is szívesen kimentek az emberek. Meglepetésükre korhű ruhában a várkapitány várta őket. A szép kilátás mellett élvezhették a történeti beszámolót is. De azt is megtudhatták a tiszteletbeli várkapitánytól, hogy 1988-ban miért indították útjára a Rezi vártúrát.

A sikeres rendezvényen 26 csapat és 173 egyéni nevező vett részt.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió