2020-09-22

rezi.hu

Rizlingország várja Önt!

Rezi – A lélekszámban is gyarapodó falu

Rezi – A lélekszámban is gyarapodó falu

Forrás: zaol.hu

Rezi – A falu határában, a vár felé vezető mezei úton egy nagy autóbusz próbál megfordulási helyet keresni.

– Zalaegerszegről  gyermekeket hoztunk kirándulni. Fent voltunk a várban, mennék már, csak valahogy meg kellene fordulni – mondja a buszról leszálló férfi. Mellettünk, a Rezi Vár Tanösvény faluszéli állomásánál egy idősebb hátizsákos pár olvassa a tudnivalókat, böngészi az erődítményhez vivő út térképét, távolabb pedig egy másik pár már rója is a métereket. Nem számítottam ekkora érdeklődésre…

– Majd minden nap így van ez! Van olyan időszak, hogy nekem is naponta fel kell jönnöm a várhoz  – újságolja Tafota Istvánné a Rezi önkormányzat művelődés szervezője, aki az erdőben vezető, autóval is jól járható úton teszi meg a mintegy öt kilométernyi távolságot. Mint mondja, túrázni is szeret, ahogy a reziek közül is nagyon sokan. Kedvelt a tavaszi, májusi vártura, amihez most már sokan csatlakoznak a környék településeiről is, sőt még megyén kívüliek is érkeznek Rezibe erre az alkalomra. Hasonló a sikere az őszi, október végi, november eleji Holdfénytúrának is, amit  teliholdkor rendeznek meg.

– Akad tennivalónk a környék rendben tartásával, a szemét összegyűjtésével, az utak állapotának javításával. Nézze, ott azt a nagy farönköt – mutat az út mellett az erdőszélén korhadó fára. – Az egyik alkalommal,  a várhoz menet éppen utánunk dőlt ki  az útra. A terepjárók csörlőjével tudtuk csak félrevontatni, hogy közlekedni lehessen – meséli, majd a várhoz felérve, az öreg tölgyfák alatti pihenőpadokat, asztalokat, tűzrakó helyeket mutatja: – Évek óta, júliusban rendezzük itt a vártábort a falu, illetve a környék gyermekei részérre. Ez igazi nomád tábor, ahol még mobil telefon sincs, hiszen gyorsan lemerülnek a készülékek. Az idei már a huszonegyedik ilyen táborunk lesz – említi Tafota Istvánné, aki  egyúttal a tábort szervező Rezi Várbarátok Köre Egyesület elnöke is. Most, kollégájával, Baloghné Cserép Andrea művelődésszervezővel mutatja meg Rezi látnivalóit turisztikai sorozatunk olvasóinak.

A letűnt évszázadok viharos történelmét őrző romoktól óriási távlatok nyílnak meg a falmaradványok mentén nézelődő számára. A Balaton irányában a Szent György-hegy, Badacsony és Szigliget sziluettjei kéklenek a délelőtti ellenfényben, de a hegyek között a tó víztükre is megcsillan a napfényben. A várnak is helyet adó, több mint négyszáz méter magasságú dolomit  gerincről a másik irányba nézve Tátika hegye magasodik, mellette, jóval távolabb fel lehet fedezni Sümeg várát is, illetve lábunk alatt hever a völgyben Zalaszántó, a mögötte magasodó hegyről a sztúpa fehér tömbje szinte világit a messzeségben.

A várról részletes leírás olvasható a romok egyik szegletében. Megtudhatja az utazó, hogy írásos forrásokban legkorábban 1335-ben fordul elő az erődítmény mint királyi vár, amit 1387-ben  adományozott  Nagy Lajos király Lackffy István nádornak. A falu jóval korábban létezett már, hiszen Rezit 1236-ban már említik, mint királyi szolgák lakóhelyét. Zsigmond király 1427-ben  adta a Gersei Pethőknek a várat, amit ők több évszázadon át uraltak, illetve az ő birtokukban ment tönkre az erősség. A vár a török korban nem volt része a végvári erődrendszernek, sőt, hogy ne kerüljön török kezére le is rombolták. Egy 1592-ben kelt oklevélben már “dirutis castris Rezy”, azaz romba dőlt várról írnak. Végül is a várrom 1741-ben került Festetics Kristóf birtokába és 1945-ig az ő tulajdonukban is maradt.

<<>>

A Pethők időszakából csodálatos történetek maradtak az utókorra. Például egy meleg vízzel kapcsolatos monda, miszerint egy gyógyító forrás fakadt itt, aminek vizében a fürdést  Pethő Péter várúr csak pénzért engedélyezte, s hamarosan a jómódúak mulatozó helye lett a forrás környéke. Miután egy szegény beteget korbáccsal kergetett el a várúr a víztől, a forrás elapadt, a várúr aranyai pedig kővé váltak, s ezekből lettek a környéken fellelhető lapos kövek. Hogy miként történt valójában a forrás elapadása nem tudjuk, mindenestre dr. Darnay Béla szerint, aki alaposan átkutatta a környéket, az Őshévíz első feltörési helye a Meleg-hegyen volt, egykori kürtőjének maradványai ma is láthatók a barlangokban. És a kő is hozzátartozott a reziek életéhez, mesterei voltak egy időben a kőfaragásnak, míves szobrokat is készítettek az itteni homokkőből, de mára teljesen kihalt már ez a mesterség.

– Fontos számunkra a vár, bár nem a mi tulajdonunk – mondja Cserép Gábor polgármester. – Az állami vagyonkezelő pár évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy vegyünk részt az üzemeltetésben, de nem fogadták el a javaslatainkat. Mi tapasztalatból tudjuk, hogy kellene oda egy büfé, hiszen, aki öt kilométert gyalogol hegynek fel, az meg is szomjazik. Gondoltunk emlékhely árusító helyre is, ez is van minden ilyen helyen, de ezt sem engedélyezték. Azt akarták, hogy biztosítsunk éjjel nappali őrzést, de erre meg nekünk nem volt pénzünk, s a végén rájöttek, hogy őrzésre semmi szükség sincs. Szerintem a jövőben a várral hosszú évekig nem történik semmi sem. A tanösvény szépen kiépült a várig, állomásai, információs pontjai látványosak. Erre vezet el az Országos Kéktúra útvonala is. Az önkormányzat épületéből is látszik, hogy kik vándorolnak az úton, mert az előttünk lévő utca egyben a kéktúra vonala is. Látom az irodám ablakából az egyedül, vagy a párosával érkezőket, de a negyven ötven fős csoportokat is. A kétezres évek elején az egyes napokat monitorozva, felmértük, hogy mennyien jöhetnek a várhoz egy-egy évben. Ez alapján mi akkor tizenkétezerre saccoltuk a várat felkeresők számát. Nem csak a vár miatt, sokkal inkább azért, mert Rezinek Hévíz és a Balaton közelsége miatt van gazdasági életlehetősége, azon kevés települések közé tartozunk, ahol nem csökken, hanem inkább nő a lakosság száma.

Sajnos az országban csak egy-két járás van, ahol nő a népesség. A Balaton körül az egyik ilyen a siófoki-, a másik a keszthelyi járás. Reziben 1990-ben 1096-an laktak, míg most 1305-en élnek itt. Az idegenforgalom közben átalakult. A nyolcvanas években negyven, ötvenen foglalkoztak szobakiadással, a vendégek főleg nyugat- és keletnémetek voltak,  ma főleg a szőlős falurészben veszik a telkeket, újabban oroszok és ukránok is. Míg a faluban úgy húsz külföldi vett házat, a szőlőhegyben ezek száma eléri a száznyolcvanat. Rezi azon szerencsés falvak közé tartozik, ahol még gondozzák a szőlőket, bár Cserép Gábor szerint, ahogy az idősebb korosztály kiöregszik, ez a kitartás is fokozatosan csökken.

– A szőlőhegyünkön eredetileg  mintegy  250 hektár a szőlőterület. A rendszerváltáskor legalább száz hektárt még gondoztak a gazdák, ma jó ha hatvan hektárra tehető az így művelt terület. Mindenesetre a szőlőkultúra szervesen hozzátartozik Rezi vonzásához. Műemlékünk a Gyöngyösi csárda ennek is őrzi az évszázados emlékét, s ezért próbál tenni a Szőlősgazdák Egyesülete is. Mi is foglalkozunk a másfél hektáros kertünkben helyi termeléssel, ennek központja a Laky Demeter Turistaházunk, amit egy romos, háromszáz éves plébániaépületből alakítottunk ki, s kedvelt helye a turistáknak. Nem jó megélni, hogy nem a mi megszokott életünk szerint alakul a jövő, de tudomásul kell vennünk a változásokat. Az idegenforgalom a térségében sok munkalehetőséget kínál,  Rezi pedig jól élhető hely a gyönyörű környezetével, mégis, a mi falunkból is legalább negyven fiatal külföldön vállalt munkát. Kíváncsian várom, mi lesz velük? Visszajönnek-e, vagy még többen követik a példájukat? Az idő oldja meg ezeket a problémákat, amit azért befolyásolni is lehet. Mi erre törekszünk Reziben – véli Cserép Gábor.

Képek:

Győrffy István