Rezi Festőnapok

Rezi Festőnapok (forrás: tvkeszthely.hu)

Második Rezi Festőnapokon vettek részt amatőr alkotók. A három napos rendezvény zárónapján kiállítás nyílt munkáikból.

A Rezi Művelődési ház falán tavaszt idéző ágak. A falakon a valóság, az ősz. Színeiben, szépségében és hangulatában vitték a nyárbúcsúztató évszakot festővászonra a Rezi Festőnapok alkotói. Amatőr festők akik két éve három napot töltenek a festői szépségű zalai településen.

A Balaton Art tagjai barangoltak, fotóztak s megélt élményeiket megfestetté. A zárónapon munkáikból kiállítás nyílt. A rendezvényen mondta el a község polgármestere, Cserép Gábor, hogy támogatják a rendezvény mely egy régi hagyományt keltett életre 2012-ben. Az egykoron nagy művész életet magába foglaló község lakói szívesen fogadják a festőket. Barátsággal, szeretettel. A pár napban élettel töltik meg a települést.

Tafotáné Cserép Gabriella, aki maga is fest, a főszervezője a programnak. A két év sikere arra buzdítja a szervezőket, hogy mindenképpen legyen folytatása. Szeretnék, ha jövő évre már nemzetközivé tudnák bővíteni a Rezi Festőnapokat.

Az alkotók képeit október végéig láthatja a közönség a Művelődési Házban, azt követően egy-egy felajánlott munkája a község intézményeinek falát dísziti majd.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió