
A Hely: Zala megyei Rezi
KOSSUTH RÁDIÓ
2020. 07. 17.
Egy vár, ahol a középkorban már sajátos vízöblítéses toalett működött. Ám hiába a múltkori luxus, a várfenntartás már akkor is költséges volt, így a tulajdonosok – ha tehették – szabadultak tőle. Így volt ez Reziben is, ahol az okafogyottá vált vár bejáratát felrobbantották és rom lett belőle. A hegyen működő egykori katonai kiképzőbázis és az idő vasfoga is fogyasztotta a romot, amit a régészek megpróbáltak megmenteni, de csak egy darabig jutottak. A Rezi vár nagyon népszerű a turisták körében, hiszen az országos kéktúra útvonala is erre halad, ami a településnek plusz bevételt is jelent. Hétfői helyünk: a Zala megyei Rezi.Hallgassa meg!
A Hely – Kossuth – július 20., hétfő, 11:07
Nyitott pincék Reziben
Rezi szőlőhegy
NAVIGÁCIÓ:
Rezi Szőlészeti, Borászati, Hagyományőrző, Turisztikai és Kulturális Egyesület
Mezőgazdaság, borkultúra, gasztronómia
Kézműves hagyományok
Szőlészet-borászat
A magyarság 900 után vette birtokába a Dunántúl területét. A krónikák szerint a Balaton környéket Bulcsú-törzse szállta meg. A honfoglalók szláv, avar és frank népeket találtak itt. A források alapján megállapítható, hogy már ők is foglalkoztak földműveléssel és szőlőtermesztéssel. De már ezt megelőzően a késő római időkben is igen fejlett volt ezen a területen a gyümölcstermesztés. A fenékpusztai leletek tanúsága szerint szőlőt, diót, mandulát, cseresznyét, szilvát, almát és barackot is termesztettek a vidékünkön élt rómaiak. Apáról fiúra örökített agrotechnikájuk ötvöződött aztán a honfoglaló magyarok mezőgazdasági ismereteivel. Reziben már az 1628-as feljegyzések beszámoltak arról, hogy földje megtermi a gabonát és a szőlőt. A lakosság megélhetési forrásait hosszú időkön keresztül az őstermelés képezte, a szőlő, gyümölcs és a zöldségfélék feldolgozása. A nagy filoxéra járvány ideje alatt a régi szőlőfajták elpusztultak. Az 1800-as évek közepén Ambrus Mihály rezi plébános tanította meg a rezieket a helyes szőlőművelésre és az ő kezdeményezésére termesztették először a rizling szőlőt.
Ettől kezdve a táj jellegzetessége a rizlingszőlő lett, a vidéket ezért Rizlingországként emlegetik.
Mára sajnos egyre kevesebben tudnak ebből megélni, de a szőlőművelés, borkészítés, a hozzá kapcsolódó gasztronómia a hagyományőrzésben ma is fontos helyet tölt be.
Rezi Szőlészeti, Borászati, Hagyományőrző, Turisztikai és Kulturális Egyesület
Bellér Ferenc elnökKapcsolat
A szőlőhegy hagyományainak életben tartói
a Rezi Szőlészeti, Borászati, Hagyományőrző, Turisztikai és Kulturális Egyesület |
Az Egyesület a Rezi szőlőhegy hagyományainak, kulturális értékeinek megőrzése érdekében szakmai és turisztikai programokat szervez, amelynek keretében megismerteti és népszerűsíti a szőlőművelést, borkultúrát és helyi értékeket. Tagjai szinte valamennyien szőlőültetvényekkel rendelkeznek.
Bellér Ferenc elnök
Amivel készülünk:
Nyitott Pincék Éjszakája 2020. augusztus 1.
Az esemény weboldala itt érhető el
Az Egyesület a Rezi szőlőhegy hagyományainak, kulturális értékeinek megőrzése érdekében szakmai és turisztikai programokat szervez, melyek keretében megismerteti és népszerűsíti a Reziben több évszázados múltra visszatekintő szőlőművelést, borkultúrát, helyi értékeket, ezzel patronálva a szőlőhegyen működő pincegazdaságokat.
A Nyitott pincék éjszakáján kézműves hagyományokkal készült ételek, finom, helyi pincészetek borai és persze a mesébe illő táj fogadja vendégeinket, akik betekintést nyerhetnek Rezi borkultúrájába, annak gasztronómiai és a mezőgazdasági hagyományai mellett.
A táj szépségét fokozza az éjszaka és az éjszakában fáklyákkal való séta az egyes pincészetek közt, akik erre az alkalomra készített poharakban kínálják boraikat.
A poharakat a pincészeteknél tudja megváltani a kedves ide látogató.
Az est végén nyereményjátékkal kedveskedünk vendégeink számára.
Nagy szeretettel várunk minden kedves borkedvelőt!



Programok
• Bor – Borkostólás
• Borfalatok
• Borkorcsolya
• Kézműves sajtok
• Szórakoztatás, zene
Szervező
• Rezi Község Önkormányzata
• 8373 Rezi, Kossuth u. 35
• Kapcsolattartó: Tafota Istvánné
• Tel.: +36 30 648 8764
• E-mail: reziph@rezinet.hu
Szervező
• Rezi Szőlészeti, Borászati, Hagyományőrző, Turisztikai és Kulturális Egyesület
• Kapcsolattartó: Takács Zsolt
• Tel.: +36 30 387 8703
• E-mail: konakikapu123@gmail.com
Humán szolgáltatások fejlesztése a Tátika-Rezi térségben
A Rezi vár is megvár!
Virtuális vártúra >>> az elmaradt 2020-as vártúra helyett
Pajtamúzeum épült Reziben
Rezi község önkormányzata „A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatása” című HUNG-2019/5545 pályázat segítésével Pajtamúzeumot hozott léte a Laky Demeter Turistaház udvarán.
A bemutató- és rendezvénytér a falu szívében, a turisztikailag is frekventált Rezi vár közelében található Turistaház udvarán került kialakításra, a pályázati kiírásban megfogalmazott céloknak megfelelően. A Pajtamúzeumban a helyiek által gyűjtött eszközökből, fényképekből időszakos kiállítás nyílott, ahol bemutatásra kerülnek a régi falusi életre, a mezőgazdasági munkákra jellemző látnivalók. Itt kapnak majd helyet azok a hagyományőrző gasztronómiai rendezvények is, mint a szüreti mulatság, a betakarító és a gyümölcsoltó nap, a hagyományőrző disznótoros és kolbásztöltő mustra, mely évek óta egyre nagyobb népszerűségre tesz szert.
Óvodai beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre
Kedves Szülők!
Az emberi erőforrások minisztere EMMI határozatában a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások vonatkozásában egyedi eljárási szabályokat határozott meg, melyet az Oktatási Hivatal honlapján is megjelentetett. Ezek alapján az óvodai beíratás az óvodákban, így a Rezi Óvodában is, az alábbiak szerint történik:
Nemzeti Földügyi Központ-Hirdetmény közzététele
A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 3. § (1) bekezdése alapjána Magyar Állam tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Földügyi Központ (NFK, székhelye: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5., statisztikai számjele: 15840369-8413-312-01, törzskönyvi azonosító száma: 840363, adószáma: 15840369-2-42) nevében az alábbiakról tájékoztatom.
Szervezetünk a felelős állami földvagyon-gazdálkodás fenntartásának érdekében a földbirtok-politika irányelvekkel összhangban, a kellő eljárási és jogszabályi garanciák megteremtése mellett, átlátható eljárások keretében, a Magyar Állam tulajdonában és az NFK tulajdonosi joggyakorlási körében álló, három hektárnál kisebb térmértékű földrészleteket tervez hirdetmény közzétételével értékesíteni.






